2017. 09. 18.     ninaa     tag    4 comments

Sziasztok! A VOGUE youtube csatornáján általában a sztároknak tesznek fel 73 db kérdést, gondoltam ezt hozzuk át a bloggerek életébe is. Megpróbálok minden hónapban legalább egy ilyet összedobni, ha tudom, akkor a Vogue kérdéseiből fogok válogatni, de majd meglátjuk, vannak olyanok, amik minket nem értenek, de mindenképp kitalálok majd valamit. Ha szeretnéd, akkor töltsd ki te is.

2017. 09. 17.     ninaa     cikk, kpop    4 comments

Azt hiszem még a blog indulásakor kaptatok tőlem egy kpoppos bejegyzést, amiben mesélek arról, hogy mi is ez az egész valójában és arról is írtam, hogy miért szerettem bele ebbe a zenei műfajba. Most pedig szeretném folytatni a sort, ma azzal az előadóval ismerkedhettek meg, aki megszerette velem ezt az egész műfajt.

Ő BoA (beat of angel – angyali ritmus) 29 éves dél – koreai énekesnő. 11 évesen kezdődött a karrierje, az SM Entertainment nevű kiadónál. Már akkor remek stílusa volt. Nagyon jól táncolt és a hangjáról ne is beszéljük. Felfedezése után összesen két évig tanult, hiszen már 13 évesen debütálhatott is első albumával (ez 2000 – ben volt). Ekkor töretlenül haladt előre és nem csak Koreában, hanem Japánban is hatalmas rajongói tábort tudhatott magának. Ami még érdekes lehet vele kapcsolatban, hogy a felkelő nap országában nagyobb figyelmet kapott, mint hazájában. A neve sem hiába az, ami. Tökéletesen illik hozzá. Nem?

Az ezt következő években és a Japánban szerzett siker miatt, rengeteg kisalbumot két nyelven jelentettett meg, egészen 2008 – ig. Ugyanis ebben az évben már Amerika felé is kacsingatott az énekesnő. Itt az Eat You Up című kisalbumával ismerte meg az ország (és én is csak én kicsit később). Hogy mit szerettem meg benne legelőször? A táncstílusát aztán pedig fokozatosan őt is kezdtem megkedvelni, a különlegességét, az énekhangját, a fellépéseit.

DE! Sajnos az amerikai debütálása nem hozta el a várva várt sikert, így újból visszatért a koreai illetve a japán albumok gyártásához. Nem utolsó sorban, színésznőként is kipróbálta magát (pl: Táncra születtek című film főszereplőjévé vált). Japánban pedig további sikereket tudhatott magának és talán ott is lett a leghíresebb. Az én kedvenc dalom tőle az Only One. Először (és most lehet nyugodtan hülyének nézni) a tánc miatt szerettem meg nagyon. Furcsa igaz, hogy nem az énekhangja fogott meg? Énekesnő és mégis.. a tánccal teljesen levett a lábamról. Szerintem iszonyatosan jó a mozgása, bár a legtöbb idol ezzel a tudással rendelkezik, de BoA számomra más. Különleges, nem az a szexy, de mégis az a szexy. Nem tudom elmagyarázni nektek. Egyébként szerintem még mindig az egyik legjobb előadó.


További dalai, amiket mindig hallgatok: Copy&Paste ; Energetic ; Fox stb. Ha szeretitek ezt a műfajt, Ti kivel ismerkedtetek meg először, mint idol? Ha pedig még csak most csemegéztek a kpop előadók közt, mi a véleményetek BoA – ról? Várom a véleményeiteket.

2017. 09. 15.     ninaa     ajánló, sorozat    4 comments
http://25.media.tumblr.com/tumblr_m7qlzjOkjV1qhbyy2o1_500.gif
 

Ki ne ismerné ezt a nagyszerű misztikus, vígjáték és drámasorozatot? A Született feleségek 2004 – ben kerültek a televíziók képernyőire és azóta sem láttam jobb sorozatot. Azt hiszem nálam minden évben újranézősek a hölgyek és természetesen most is folyamatban van (4×16). Viszont, ha van olyan ember a Földön, aki mégsem ismerné, akkor itt egy rövid leírás róla:

Tovább olvasok

2017. 09. 14.     ninaa     ajánló, film    2 comments

Sziasztok! Mára egy kis filmajánlóval érkeztem. Mivel én oda vagyok a horror filmekért, ezért már nagyon vártam, hogy végre megnézhessek egy jobb fajtát. Ebben a filmben pedig minden benne volt, amit én kerestem.


Kezdjük is. A film címe: Az erdő (The Forest). Természetesen horror kategóriába sorolható. Szerencsére nem a gyilkolós vérengzős alkategóriába, hanem a misztikus, nyomasztó érzést keltőbe. A történetről pedig röviden:

Japánban van egy erdő, ahová olyan fiatalok járnak, akik öngyilkosságot akarnak elkövetni. Van egy olyan története is, hogy ha valaki oda belép, nehezen tud kijutni. Az erdőnek van egyfajta rossz kisugárzása és olyat láttat az ott lévő emberekkel, amik paranoiát eredményeznek. Sara ikertestvérével is ez történt. Jess kiment abba az erdőbe. Nem tudni miért, hiszen olyan személy, aki viccből is megtette volna. Az eltűnéséről értesítették Sarát, aki rögtön útnak indult megkeresni őt egy “idegenvezető” és egy újságíró segítségével.


Számomra már maga a történet is igen érdekessé tette az egész filmet. Hiszen létezik az az erdő Japánban, amiről a film is szól.

Aokigahara vagy másik ismert nevén Dzsukai – A fák tengere, Japánban, a Fudzsi Hegy tövében elterülő mintegy 35 km²-es erdő. Számos turistalátványossággal rendelkezik, többek közt sziklás, jeges barlangokkal. Az erdő jelentős szerepet játszik a japán mitológiában, mint a démonok lakhelye, emellett az egyik legkedveltebb hely az öngyilkosok körében; 2002-ben 78 holttestet találtak mindazok ellenére, hogy az erdő számos pontján japán illetve angol nyelvű táblák buzdítanak arra, hogy gondolják át szándékukat. A fák sűrűségének és az állatok kis számának köszönhetően az erdő hátborzongató csendjéről is ismert, ezen tulajdonsága miatt kapta a „fák tengere” nevet. – írja a Wikipédia.


Tehát, ha már a kedvenc országomról van szó, és a film műfaja is a szívemhez közel álló, miért írnék róla rosszat? Bár van, ami nem tetszett.

Először kezdeném a főszereplő nőszeméllyel, aki dob egyet a filmen. Aki pedig szereti a Trónok harca sorozatot és vele együtt Natalie Dormert, annak mindenképp meg kell tekintenie ezt a filmjét. Ő alakítja Sarat (és Jesst). Nagyon jól és hitelesen játszotta a rászabott testvér szerepet. Egy rossz szót nem tudnék rá mondani. Nagyon jó színésznő, illett hozzá a szerep is. A másik két férfitól eltekintve.

Először is ott volt az “idegenvezető” Michi (Yukiyoshi Ozawa), aki egyedül barangolta naponta az erdőt, hogy újabb holttestekre bukkanjon, vagy éppen lebeszélje a halál küszöbén álló embereket.Ő egy eléggé hiteltelen karakter, színész volt. Kicsit jobban eljátszhatta volna a szerepét. A másik, akivel szintén nem voltam teljesen megelégedve, az Aiden (Taylor Kinney) volt.. ahjj az a srác. Nem is tudom mit akartak vele. Összehozni Sarával? Vagy megöletni vele? Közömbös volt az egész srác. Vagyis azt lehetett látni, hogy a riportja érdekli a legjobban, de több köze nem volt a történethez. 

Viszont ezeken kívül egy igazán izgalmasra sikeredett filmet láthatunk, mert Natalie elvitte az egészet. Tetszett még, hogy ugráltak az időben. Aki nem figyel oda, lehet, hogy nem fogja érteni néha, hogy mi miért történik, de általában összeáll a kép. Szerettem, mert biztos, hogy én is hasonló dolgokat látnék és hallanék egy olyan erdőben, ahol a madár sem jár. Igazán érdekes volt és lekötötte a figyelmem. Nem gondoltam magamban, hogy “mikor lesz már vége”, mert izgalmas volt.


Szóval összességében nekem nagyon a kedvemre való film és történet volt. Aki hasonlóan hozzám, szereti a misztikus, nyomasztó horrorfilmeket, az mindenképp nézze meg. IMDb – n 4,8 – as átlaggal rendelkezik, szerintem pedig 7 – 8 pontot, azaz 6 – 7es átlagot simán megérdemelne. Rég láttam már ilyen jó horrorfilmet.

Ti láttátok már? Ha igen, egyetértetek a leírtakkal? Ha nem, akkor esetleg felkeltette az érdeklődéseteket? Írjátok meg véleményeiteket nyugodtan!
2017. 09. 12.     ninaa     tag    4 comments
Sziasztok! Végre egy másik taggel is tudok nektek szolgálni. Ezt Eszter állította össze és nagyon megtetszett, mert a sztárok világában igazán otthon érzem magam. Szóval csapjunk is bele a lecsóba! Vagy mibe, jöhetnek a kérdések, ugye? ^^.
 

Tovább olvasok