2019. 03. 27.     ninaa     ajánló, kpop, zene    0 comments

Sziasztok! Hoztam nektek pár zenét, amiben vegyesen vannak az előadók. Magyar, amerikai és kpop. Kíváncsi vagyok, tudtam – e újat mutatni?!

Az első, amit imádok az Avril Lavigne és Nicki Minaj közös dala, ami a Dumb blonde címet kapta. Lehet érezni az Avril féle ütős felhozatalt és a végén Nicki raprésze nagyon feldobja az egészet. Sosem gondoltam volna, hogy ők egyszer összeállnak, de basszus.. szerintem baromi jó lett.

Februárban debütált a JYP koreai kiadó legújabb bandája, az Itzy, és hatalmasat robbantott vele az ügynökség. Azt hiszem nem körözte még le a Blackpink lányok sikereit, de másfél hónap alatt több, mint 90 millióan tekintették és hallgatták meg a lányokat. Erőteljes debüt volt a részükről az egyszer biztos. Beleszerettem a lányokba.

Jhajj és most meg fogtok kövezni, de Nemazalány és Karola közös Suttyó címre keresztelt dala engem baromira megfogott. Tudom, érthetetlen és értelmetlen szöveg (ami egyébként nem is…), rengeteg autotune meg egy kg smink, de nekem bejön. Kell az ilyen is. Szerencsére tudhatjuk (vagyis aki utánuk nézett), hogy mindkét lánynak remek hangja van. Ebben pedig.. lehet túl van tolva, de legyen is. Ez így jó.

Következik az abszolút kedvencem februárból. Nálam ez már a csapból is folyt szerintem, Hwasa szóló dala, a Twit berobbant és megölt. Pár díjat a fellépéseivel már be is zsebelt, a megtekintések száma is igazán szépen ível felfelé. Imádom Hwasa különleges ruháit, amiben előadja a Twitet. Ahogy előadja, az egész dalt imádom.

Ha eddig még nem derült volna ki Lil G is tud autotune nélkül élni. A Seb című számával szerintem megmutatta mindenkinek, hogy milyen is ő valójában. Egy erős nő. Az igaz, hogy őrült, bolond és tuti, hogy valahol bekattant neki valami, de ettől függetlenül.. erős. És köszönjük ezt a zenét. Nagyon jó lett. Ennek a meghallgatása valóban megérte nekem.

Jöhet a következő kpop dalocska. Ő pedig Misotól az “On n On” lenne. Annyira cukker ez a lány, olyan kis kényes hangja van, de nagyon jól áll neki. Kis barbie kinézetű, nagyon egyszerű, de szintén cuki tánccal összekombinálva, remek fülbemászó zene lett szerintem. Kissé kevés a megtekintése, rajongója, de én örülök, hogy az  vagyok. Szeretem a dalait.

Fentebb már említettem Karolát és akkor írtam is, hogy van hangja a leányzónak. Essemmel karöltve, gyönyörű dalt hoztak létre, mely “A világ elől” címet kapta. Nagyon szeretem Essemm összes zenéjét, bár kedvencet nem tudnék választani, de ez is hatalmas lett. A Rólunk szól, majd a Te voltál, aztán a Neked írom és most A világ elől… hatalmas slágerek voltak és lesznek. Köszönjük!

(G)I-DLE lányok is ismét megdobogtatták a kpop szívünket, ugyanis a Senorita című dalukkal, kissé latinos beütéssel, a tőlük megszokott táncos visszatéréssel jelentkeztek. Annyira szexi hangjuk van, az embernek hamar megragad a fejében a dallama a dalnak. Szóval ismét egy maradandót alkottak a lányok.

Bebe Rexha mostanában átváltott egy kicsit morbid világba a klipet tekintve. A Last Hurrah című dal végülis arról szól, hogy minden szenvedélyét leteszi, a pia, a cigi, a nők, a férfiak. Aztán visszaesik (ha jól gondolom). Szóval így érthető a klip, bár mindegy is, mert imádom. Az egészet, ahogy van. Ti mit gondoltok róla?

 

Utoljára pedig hoztam egy kollabot, Jason Derulo is felkért egy, vagy több koreai bandát, hogy együtt zenéljenek, most az NCT 127 tagokat és Layt (EXO tag) vonzotta magához egy Michael Jackson féle táncos és igazán ütős dalra. Ezzel a tánccal és zenével szerettek volna a pop királyának 60. születésnapja előtt tisztelegni. Nektek hogy tetszik?

Végül pedig, melyik dal lepett meg titeket? Melyikről nem hallottatok még és lett köztük olyan, amit elmentettetek kedvencnek? Van, akit kihagytam a listából?

U.i.: Itt van még Taemin albuma, csak azért nem említettem meg a bejegyzésben, mert már róla írtam!

Puszi,
Ninaa