2018. 03. 03.     ninaa     ajánló, film    0 comments
 
Sziasztok! Mai nap egy olyan filmről hoztam el a véleményemet, amiről már annyi jót hallottam és elég régóta meg szerettem volna nézni, de mindig volt más, ezért eddig fajult a dolog. Ez pedig nem más, mint a Legendás állatok és megfigyelésük.

Tovább olvasok

2018. 02. 28.     ninaa     ajánló, film, sorozat    2 comments

Sziasztok! Ebben a bejegyzésben a sorozatról és a filmről is szó lesz. A 10 dolog, amit utálok benned már igazán réginek számít, de igen, én még csak most jutottam el odáig, hogy megnézzem, viszont azt is be kell valljam, hogy a sorozatot faltam, mint a cukrot. Egyszerű volt, vicces, tiniproblémákkal megspékelve és egy különc faterral. Míg a film, ugyan azzal az apával, de szinte csak az egyik lánya problémáival küzdő család életét mutatta be, ami annyira nem győzött meg.

Egy kicsit a történetről:

10 dolog, amit utálok benned az 1999-es, azonos című, Heath Ledger, Julia Stiles és Joseph Gordon-Levitt főszereplésével forgatott mozifilm alapján készült sorozat. Noha a mozifilm Shakespeare Makrancos hölgyének feldolgozása, a sorozat leginkább a két testvér – Kat és Bianca Stratford (Meaghan Jette Martin, Lindsey Shaw) – karakterén alapul. Mindketten ugyanabban a gimiben tanulnak, érdeklik őket a fiúk, a társaság, mindkettejüknek sok gondot okoz túlféltő apjuk (csakúgy, mint a filmben Larry Miller), ám az életet másképpen szemlélik. Kat meg akarja váltani a világot, igazi erős akaratú feminista; míg Biancát a világnál jobban érdekli saját külseje és a népszerűség. Különlegesség, hogy Kat sorozatbeli szerelmét Ethan Peck – a színészóriás, Gregory Peck – unokája játssza. (x)

Egyébként a Kínos című sorozathoz hasonló műfajt kerestem, de jobbat találtam. Míg Jenna karakterétől néha a falhoz vertem volna a fejem, Bianca és Kat annál jobban tetszett. Szerettem Kat egyediségét és Bianca egyszerű hétköznapi vágyait. Talán mondhatjuk rá azt is, hogy egy átlagos amerikai storyról van szó, és egyet is értenék vele, ha nem tetszett volna ennyire. A karakterek jól ki voltak dolgozva, a szereplőválasztás is a legjobban alakult. Bár Bianca barátja Joe elég furcsa figura és ezt nem csak a pózolása miatt írom, meg a karaktere miatt, hanem a színész maga is fura volt számomra. Viszont Patrick valami isteni. Tökéletesen eljátszotta a rosszfiú szerepét a színész és örülök, hogy nem más kapta a karakterét, mert nem biztos, hogy ekkora odaadással adta volna elő. Továbbá Cameron is egy remek szereplő volt. Amikor a haverjáról a végén kiderült “A” dolog… teljesen meglepett. Voltak mellékszereplők is, mint például Chastity (?), aki a végén már kilépett és ezt sajnáltam is volna, ha lett volna 3. évad, mert szerettem a nagyképű pomponfőnökségeskedését. A további cheerleader lányok csak egy – két rész erejéig voltak jelen, de nem lehetett volna nélkülük teljes a story.

Sajnálom, hogy nem kapott több évadot, mert szerintem sokan szerették az egyszerűsége és a szerethető karakterei miatt. Nagy csalódás volt, amikor megláttam, hogy nincs belőle több rész, körülbelül annyira érintett rosszul, mint a The Secret Circle kaszája.

A filmről már nincs ilyen jó véleményem. A szereplők a sorozatban sokkal szimpatikusabb, bár az apa az megmaradt, aminek nagyon örülök. Kat szerepét a “Szívem érted RAPes” című filmből a főszereplő lány kapta (Julia Stiles). Lehet másoknak bejött, de én nem tudtam úgy rá tekinteni, mint egy kemény, irányításmániás csajra. Biancát alig láthattuk, ami szintén rossz pont nálam. Patrick pedig.. ne is beszéljünk a filmbeli színészről. Szóval, ha választanom kéne a kettő között, akkor mindenféleképpen a sorozatot választanám és ajánlanám is. Bár legalább a film be lett fejezve.. ami szintén nagy pozitívum.

Ti láttátok valamelyiket? Mi a véleményetek róla/róluk?

2018. 02. 21.     ninaa     film, topten    0 comments

Sziasztok! Gondolom a címből kiderült, hogy miről is szeretnék most szót ejteni. Igazából már rég szerettem volna erről írni és most jutottam el arra a pontra, hogy leüljek és összehozzam ezt a bejegyzést. Bevallom, nehéz volt a döntés, mert mindegyik filmért odáig meg vissza vagyok. Persze, szinte mindegyik ugyan az, hiszen a történetük:

Van egy csaj/pasi, aki imád táncolni és tud is. Elmegy versenyezni és nem nyer. Majd beáll egy csapatba, vagy saját csapatot épít és újra versenyzik azzal az egyénnel / csapattal, aki legyőzte őt. Van benne verekedés, árulás, néhol haláleset és szinte mindenben szerelem / csalódás / megcsalás. Aztán a végén pedig a megérdemelt győzelem!


De ez mindegy is. A táncokra kell figyelni, nem? Főleg, amikor mindenfélét belepakolnak a filmbe. Legyen az tangó, rúdtánc, néptánc, dubstep, modern vagy mazsorett vagy hiphop. Tehát bármi, ami ritmusos és lenyűgöző. Viszont elég a fecsegésből, így is hosszú bejegyzés elébe nézünk. Lássuk a listámat!

Tovább olvasok

2018. 02. 08.     ninaa     ajánló, film    0 comments

Sziasztok! Közeleg a valentin nap és jönnek az egyes szingli lányok illetve fiúk romboló posztjaik. A szerelmesek pedig ellepik a közösségi médiát boldogabbnál – boldogabb pillanatokkal. Ahogy én is szoktam. >.<‘ Azt pedig el kell árulnom, de remélem, már mindenki tudja, hogy akár szingli valaki, akár párkapcsolatban él, a boldogság ott van veled, így is és úgy is.

Szóval erre az alkalomra egy újabb filmajánlóval jöttem, bő 15 évvel korábbra tekintünk vissza. A film címe “13”. Lényegében két 13 éves lány életét mutatja be. Hogyan fordulnak a szüleik ellen, hogyan teszik tönkre az életüket drogokkal, pasikkal, piákkal, verekedéssel. Elég tanulságos a mai fiatalság számára. A film főszereplői közt Nikki Reed is szerepel.

Tracy (Evan Rachel Wood) az okos, jól tanuló tizenhárom éves lány élete gyökeresen megváltozik, amikor a kamaszkor kihívásainak próbál megfelelni: fiúkkal ismerkedni, új barátnőket szerezni, és kitűnni a tömegből. Az iskola legmenőbb csaja, Evie (Nikki Reed) megmutatja neki az arrafelé vezető utat. Vezetésével Tracy egyre mélyebbre merül a drogok, a piti bűnök, és a korántsem ártatlan szexuális játszadozások világában. Melanie (Holly Hunter), Tracy édesanyja egyre növekvő aggodalommal figyeli a lánya viselkedésében bekövetkezett változásokat.

A mai tizenévesek is körülbelül így viselkednek. Mindent ki akarnak próbálni, hamar fel akarnak nőni, nekik ne parancsoljon senki. A kislányok már pasiznak, a srácok szeretnének szexelni. A pia, a drog, a szex, a kapcsolatok.. A szülők idegesítése és így tovább.. Persze tisztelet a kivételnek.

A film bemutatja, hogy mennyire rossz emberré tudunk válni, ha van mellettünk egy olyan barát, barátnő, aki már az. Azért, hogy mi is menők legyünk, mindent félre tudunk dobni. Szeretteinket, barátainkat.. a hírnévért bármit. Persze a filmben rájön Tracy, hogy valami itt nincs rendben, hogy az életben ez mennyiben valósul meg? Reméljük hamarabb rájönnek a gyerekek, hogy mi a jó és mi a rossz.

Félreértés ne essék, én is voltam tini, tizenéves picsa. Bár akkoriban mi sokkal többet sétáltunk, bringáztunk, játszottunk, egyszóval gyerekként viselkedtünk. Természetesen nálunk is voltak nyáladzások más pasik után, de azok inkább hírességek voltak. Meg ilyen tiniszerelmek, amik néha megvalósultak és azt megbecsültük, néha pedig nem, azt pedig elfelejtettük. Világfájdalmaink szerintem sosem voltak, ha nem sikerült valami. Hiszen tudtuk, még gyerekek vagyunk.

Nektek mi a véleményetek a filmről? Aki még nem látta, mindenképpen nézze meg. Tanulságos!

2018. 02. 03.     ninaa     ajánló, film    2 comments
blog, blogger, and cocacola kép

(Kép forrása: weheartit.com)

Sziasztok! Mára pár ajánlóval érkeztem, melyben azokról a filmekről fogok írni, amiket rohadtul várok. Szép sorjában megyünk és mivel igen hosszú a lista pár részre fogom osztani a bejegyzéseket. Először a februári és a márciusi filmeket fogom írni és ha még tudtok ajánlani, azokat szeretettel várom.
A szabadság ötven árnyalata
Nálam abszolút nyerő volt az első két film is. A könyvet olvasva kicsit sok volt, de a filmben pont megfelelő az a szexualitás, az a perverzség, az a beteg gondolatmenet Christian szemszögéből és Ana mazochista énjéből, amit ad. Tudom, sokak utálják és nem értik, hogy miért szeretik a többiek.. és magam sem értem, hogy mi az, ami megfogott benne.. ja de, fentebb felsoroltam. Imádom. A harmadik és egyben valószínűleg utolsó részben pedig tetszenek a kissé veszélyes jelenetek. Bár már az előzőekben is kaptunk egy minimálisat belőle és ezt szintén imádtam benne. Ez lesz az a film, amit valószínűleg moziban is meg fogunk nézni a párommal. Igen, rávettem, ő sincs oda érte.. de segáz >.<

Megjelenés: Február 8
Az előzetes:

Éjszakai játék
Előzetese alapján egész jónak ígérkezik a film. Rachel McAdams és Jason Bateman pedig igazán jó színészek. Jasont a Förtelmes főnökökben imádtam, szóval alakítson itt is nagyot. A történet röviden, hogy pár házaspár hetente összeül játszani. A mostani találkozás sincs másképp, játszanak és élvezik. Azonban a játék később komolyabbra fordul, de úgy gondolják, ők is meg tudják oldani a rejtélyt, amibe belecsöppentek. Vajon mi lesz a végkimenetel? Engem nagyon érdekel, na és titeket? Kicsit Szabadulószoba feelingje van, de remélem, hogy egy cseppet sem fog hasonlítani rá, szerintem ritkaszar film volt.

Megjelenés: Február 22.
Az előzetes:

Vörös verébJennifer Lawrencet mindig is szerettem, mint színésznőt. Bár sose volt kedvence, de azért szerettem. Ebben a filmben is igazán jól fogja játszani a szerepét, ez már az előzetesből kiderül. Nem csak ez, hanem, hogy egy igazán jó filmre számíthatunk. Ráadásul az sem utolsó szempont, hogy a történetet itt nálunk, Magyarországon, ezen belül Budapesten, a dégi Festetics-kastélyban, illetve a dunaújvárosi Fabó Éva Sportuszodában forgatták. Sokat nem tudok írni a filmről, az előzetest nézzétek meg és döntsétek el Ti, hogy érdekes vagy sem. Na?

Megjelenés: Március 1.
Az előzetes:

Sherlock Gnomes
Mondtam már mennyire imádtam a Gnómeó és Júlia című filmet. Nem? Na majd ha megnéztem ezt, hiszen ez a következő része, mindenképp fogok írni egy kis ajánlót róla. A mese kerti törpékről szól és az ő makulátlan életükről. Nem szeretnék semmit elárulni, higgyétek el, ha megnézitek, garantáltan jól fogtok szórakozni. Mi is azt hittük párommal, hogy valami nagy őrültség és hülyeség az egész.. de nem. Mi nagyon szerettük és ezt is szeretni fogjuk. Remélem. Ti adtok neki egy esélyt?

Megjelenés: március 22.
Az előzetes:

Szellemek háza
Természetesen a horror film ki sem maradhat egyetlen listámból sem. Így most is hoztam egyet. A Szellemek háza igazán kecsegtető előzetessel lepett meg minket és a sztorija sem egy a szokásos. Egy hét emeletes ház, tele szobával, szinte már – már labirintusnak is nevezik.. várjunk csak, hisz az is. Egy labirintus, 500 szobával, amiben egy – egy gonosz lélek, szellem, fúria, bestia, démon és még sorolhatnám, hogy mi lakozik. Vajon mire számíthatunk ettől a filmtől? Ráadásul elvileg ez egy megtörtént dolog, ami sok filmnél beigazolódott már, hogy hazugság. Szóval.. ki várja még rajtam kívül?

Megjelenés: Március 15
Az előzetes:

Ennyi lett volna a mai bejegyzés. Kíváncsi vagyok, hogy az elkövetkező két hónapban, még milyen filmekre számíthatunk. Ha nektek van valami újdonságotok osszátok meg velem. Kíváncsi vagyok arra is, hogy ezek közül a filmek közül, Ti melyiket fogjátok mindenképpen megnézni. Várom a kommenteket.
Puszi,

Ninaa