FILMAJÁNLÓ | 47 méter mélyen

Csak én nem emlékszem, hogy mikor hoztam utoljára filmajánlót? Javítsatok ki, ha tévedek, de tényleg nagyon régen lehetett ilyen poszt. Szóval itt az ideje írni egyet.

Nemrég néztem meg párommal a 47 méter mélyen című cápás horrorfilmet, mert sokak írták, hogy egész jó lett. Na meg Claire Holt volt az egyik főszereplője, szóval miatta is szerettem volna látni. Na és, hogy miről szól a film? A címből talán már kideríthettétek. Viszont azért tartsatok velem a teljes bejegyzésben.

Szóval, a történet egy testvérpárról szól, akik Mexicóban nyaralnak. A lányok extrém cápalesre mennek, ahol egy ketrecbe zárva merülnek le a vízbe. A ketrecet tartó zsinór/kábel azonban elszakad és a lányok a cápákkal teli mélybe zuhannak, 47 méter mélyre. Az oxigénpalack, hiszen búvárfelszerelésben merültek, összesen egy óráig bírja ki, így gyorsan kell, hogy segítsenek rajtuk a hajón lévő emberek. Azonban ez nem olyan egyszerű egy cápákkal teli tengerben.

A film végig lekötötte a figyelmem. Izgalmas volt, és a végén pedig teljesen meglepődtem a csavaron. Aztán meg csak gondolkoztam, hogy ez most valóban így van, vagy másképp. Mert, hogy teljesen nem tudjuk meg. Claire Holt nagyon jó színésznő és Mandy Moore sem átlagos. Mindketten nagyon ügyesen játszották a rémültet. Tudjátok, a legtöbb cápás filmmel az a gond, hogy műnek látszik. Na, ez nem látszott annak.

Összességében ez egy remek film volt. Örülök, hogy megnéztük. Ti láttátok már? Ha igen, véleményeket ide. Ha nem, akkor tessék megnézni. Egyáltalán kedvet kaptatok hozzá?

Puszi,
Ninaa 

CIKK | Filmek, amiket látnotok kell #3

Sziasztok! Most jönnék egy kis filmvárós poszttal, mert már rég volt ilyen. Hamarosan filmajánlókkal is fogtok találkozni, mert az meg még régebb óta nem volt és nekem hiányzik, na és nektek? Viszont.. előbb a filmvárók, nagyon kíváncsi vagyok, Ti melyiket fogjátok megnézni mindenféleképpen, ajánljatok valamit, ha kimaradt volna. Na, de lássuk az én kedvenceimet:

Fák jú, Tanár úr! 3 – Május 31.
Annyira tetszett az első két része is, még anyum is szerette. A németek igen jókat kaszálhattak ezzel a filmmel. Zeki a legjobb, a tanulók egytől egyig jófejek és tökéletesen játsszák a hülye diák szerepét. Lisi pedig nagyon szerethető karakter. A harmadik részben kíváncsi leszek, hogy Zeki milyen zűrbe keveredik bele és hogy jut ki belőle. Na meg a diákok végül leérettségiznek?

Jézusom ennyi betű. És ennyi szó.

Ocean’s 8 – Az évszázad átverése – Június 7.
Sandra Bullock, Cate Blanchett, Anne Hathaway és Rihanna egy filmben? Ha ez a szereplőgárda nem lenne elég meggyőző, akkor nézzétek meg az előzetesét a filmnek, én biztos vagyok benne, hogy alig fogjátok várni a premierjét.

Na, ki maradt még életben?

Felhőkarcoló – Június 12.

Dwayne Johnson egy újabb remek filmben kapott főszerepet. Imádom a pasit, talán rá lehet még mondani Johnny Depp mellett, hogy sokoldalú. Halálos iramban filmjei remekek, a Vaianában is hatalmas alakított, a Baywatch vagy a Jumanjit meg sem említem. Most pedig ismét a megmentő erős fickót fogja alakítani az új Felhőkarcoló című filmjében. Nézzétek csak az előzetesét:

Felelsz vagy mersz – Június 21.
A film, amit a legjobban várok. Nagyon tetszik a történet, kissé Végső állomás féle, amit imádok, aztán némi Tükrök részlet is van benne, ami végképp meghozta hozzá a kedvem. Rátett az is egy lapáttal, hogy Lucy Hale a főszereplő és szerintem nagyon jól áll neki ez a szerep is. Ha szeretitek a horrorfilmet, akkor ezt mindenképp lessétek meg.

Túl szexi lány – Június 28.
Utoljára pedig egy kis vígjáték Amy Schumer főszereplésével. Ami még nagyon menő dolog, hogy Michelle Williams és Emily Ratajkowski is benne lesz a filmben, szóval igazán jó dologra számíthatunk. Bár Amy egy remek színésznő, szóval nem csodálom, hogy alig várom ezt. Az pedig szintén jó dolog, hogy mondanivalója is van a filmnek. Az előzeteséből rá is jöttök, hogy mi az:

CIKK | Filmek, amiket látnotok kell #2

blog, blogger, and cocacola kép
(Kép forrása: weheartit.com)
 

Sziasztok! El vagyok maradva egy – két havi bejegyzéssel, például a személyes összefoglalómmal, amit márciusban is kihagytam, szóval elő kéne rukkolnom vele és természetesen a bloggerajánlóval is érkeznem kell, szóval a napokban ezek lesznek várhatóak. Mára viszont, belemerülünk az áprilisban mozikban látható filmekbe, hiszen akad pár. Az én várólistámról olvashattok most.


Április 5 – Tűzgyűrű: Lázadás
Azt hiszem ezzel elkéstem, hiszen már lehet nem is adják a moziban, de mindenképpen szeretném online megnézni, mert az első rész is hihetetlen jó volt, szóval reménykedem abban, hogy a második részt sem baltázzák el. A Transformers is fasza kis film, ahogy a Tűzgyűrű is. A szörnyek és a robotok közötti harc mindig is érdekes. Félreértés ne essék, a Star Warst még mindig utálom.
 

 
Április 12 – Rampage: Tombolás
Szintén egy olyan film, ami a moziban már megy, de meg kell említenem, hiszen imádom Dwayne Johnson – t és ebben ő a főszereplő. Ti is kedvelitek, ugye? Amúgy a Jumanji és a Baywatch után ez is igazán jónak ígérkezik, bár bevallom a majmos/gorillás filmeket nem szeretem. Szerencsére a poén meg van benne, a harc és a küldetés is, szóval pont Dwaynenek való. Meg fogjátok nézni? Én biztosan, az hogy tetszeni fog, vagy sem… hát.. kíváncsi leszek.
 

 

Április 19 – Éjjeli napfény
Tudom, ismét egy Bella Thorne film (a sorozata, a Famous in Love március kedvence lett nálam), de szeretem ezt a csajt. Az Éjjeli napfény kicsit a Minden, mindenre emlékeztet, és azt is nagyon szerettem pedig nem vagyok oda az érzelgős filmekért. Viszont ezt kénytelen leszek megnézni, a főszereplők miatt, a története miatt és mert… szerintem nagyon érdekes az egész. Ti is így gondoljátok?
 
 
Április 19 – Ghost Land – A rettegés háza
Horror, különleges sztori, rettegés háza. Ez a három szó engem mindig meggyőz. Az előzetes igazán jó lett, érdekesnek és félelmetesnek tűnik. Abban reménykedek, hogy nem mutattak meg mindent (mint a legtöbb horrorfilm előzetesében) és kapunk még pár szaratós (már elnézést) pillanatot az életünkbe, amikor megnézzük A Gost Land – et.
 
 
Április 26 – Bosszúállók: Végtelen háború
Utoljára pedig egy Marvel csodát hoztam. Oda meg vissza vagyok a Marvel filmekért, Pókember, Vasember, Thor, Batman, Amerika kapitánya.. bármi jöhet. Szóval alig várom, hogy ismét beleéljük magunkat a szuperhősök birodalmába és azt is, hogy baromi jól szórakozzunk "Tony Stark" beszólásain. Nálam ő a legnagyobb. Na és Ti? Kiket kedveltek?
 
 
Ennyi lettem volna. Írjátok meg nekem, hogy Ti milyen filmeket vártok így az áprilisi hónapban és mit fogtok megnézni a moziban?
 
Puszi,
Ninaa

FILMAJÁNLÓ | 2015 egyik nagy csalódása

Helló mindenki! Egy újabb filmajánlóval érkeztem, vagy ez inkább nem is ajánló, hanem elrettentés. A következő alanyom “Az 5. hullám”, ami lassan 3 éves. Sokáig kellett győzködnöm magam, hogy megnézzem, mert éreztem, hogy ennek az előzetesében megmutatnak mindent, amire nekem egy filmben szükségem van (sci – fi, fantáziavilág). Szóval valahogy mindig lentebb került a várólistán. Viszont körülbelül egy éve láthattam (igen, ez egy régebbi poszt a gportálos múltból).

Tehát egy leginkább sci – finek (sem) mondható filmről beszélünk. Van ez a lány Cassie (Chloë Grace Moretz), aki egy átlagos életet élő 16 éves tini. Minden rendben van addig, amíg meg nem látnak egy hatalmas csészealjat a fejük felett. Ekkor kezdetét veszi a film. A “lények”, ahogy a filmben szólítják az idegeneket, elkezdenek támadásokat indítani a földre.

Első hullám: sötétség. Az áram, az elektronikus készülékek, a kocsik és minden, ami mozog, megszűnik. A második hullám: cunami, tehát a pusztítás. A víz mindent magával visz. A kisebb városoknak szerencséjük van, hisz nem egy tenger vizével, hanem “csak” egy kis folyóval kell szembenézniük. Rengeteg ember odavész. A harmadik hullám: járvány, vírus. Madarak lepik el az embereket és fertőzik meg őket (madárinfluenza). Aztán jön az összefogás. Jönnek a katonák, akik eligazítják az embereket, biztonságos helyre viszik őket. A szülőknek elárulják, hogy a negyedik hullám is elérkezett. Emberekbe költöznek bele a “lények”. Ekkor merül fel a kérdés, kiben lehet bízni?

Chloe igazából jól eljátszotta Cassie szerepét, néhol kicsit hiteltelennek tűnt, de egész jó volt. A többiekről viszont nem tudok semmit sem írni. Rengeteg kiszámítható dolog volt az egész filmben és az is hülyén jött ki, hogy a katonai osztagok lényként említik az idegeneket. Ennél azért valamivel okosabbak szoktak lenni. Aztán a gyerekekből álló csapat a Végjáték című filmre emlékeztetett, ami jobban is tetszett nekem. Amikor őket harcba küldik, rájönnek, hogy ez az ötödik hullám.

Viszont kik mellett harcolnak és végül kiket ölnek meg? Ez itt a nagy kérdés!

Nézzétek meg, ha érdekesnek találtátok a leírás alapján a filmet.

Nem azt állítom, hogy nem volt érdekes a film, de úgy voltam vele, hogy hiányzik belőle valami. Az idegeneket nem lehetett látni (illetve az emberek agyában) csak kevés ideig. Hiányzott belőle a harc is (akció kategóriába is be volt sorolva), a fantázia részét pedig nem is értettem. Egy – két kisebb csavar volt benne, ami meglepett, de az kevés volt ahhoz, hogy egy igazán jó filmnek állíthassam be. A végét pedig nem kommentálnám.

A kérdésem a következő, lesz vajon második része? Vagy miért lett ilyen befejezetlen? Várom a Ti véleményeteket is erről a csodáról!

Puszi,
Ninaa