CIKK | Filmek, amiket látnom kell 2018 – ban

blog, blogger, and cocacola kép

(Kép forrása: weheartit.com)

Sziasztok! Mára pár ajánlóval érkeztem, melyben azokról a filmekről fogok írni, amiket rohadtul várok. Szép sorjában megyünk és mivel igen hosszú a lista pár részre fogom osztani a bejegyzéseket. Először a februári és a márciusi filmeket fogom írni és ha még tudtok ajánlani, azokat szeretettel várom.
A szabadság ötven árnyalata
Nálam abszolút nyerő volt az első két film is. A könyvet olvasva kicsit sok volt, de a filmben pont megfelelő az a szexualitás, az a perverzség, az a beteg gondolatmenet Christian szemszögéből és Ana mazochista énjéből, amit ad. Tudom, sokak utálják és nem értik, hogy miért szeretik a többiek.. és magam sem értem, hogy mi az, ami megfogott benne.. ja de, fentebb felsoroltam. Imádom. A harmadik és egyben valószínűleg utolsó részben pedig tetszenek a kissé veszélyes jelenetek. Bár már az előzőekben is kaptunk egy minimálisat belőle és ezt szintén imádtam benne. Ez lesz az a film, amit valószínűleg moziban is meg fogunk nézni a párommal. Igen, rávettem, ő sincs oda érte.. de segáz >.<

Megjelenés: Február 8
Az előzetes:

Éjszakai játék
Előzetese alapján egész jónak ígérkezik a film. Rachel McAdams és Jason Bateman pedig igazán jó színészek. Jasont a Förtelmes főnökökben imádtam, szóval alakítson itt is nagyot. A történet röviden, hogy pár házaspár hetente összeül játszani. A mostani találkozás sincs másképp, játszanak és élvezik. Azonban a játék később komolyabbra fordul, de úgy gondolják, ők is meg tudják oldani a rejtélyt, amibe belecsöppentek. Vajon mi lesz a végkimenetel? Engem nagyon érdekel, na és titeket? Kicsit Szabadulószoba feelingje van, de remélem, hogy egy cseppet sem fog hasonlítani rá, szerintem ritkaszar film volt.

Megjelenés: Február 22.
Az előzetes:

Vörös verébJennifer Lawrencet mindig is szerettem, mint színésznőt. Bár sose volt kedvence, de azért szerettem. Ebben a filmben is igazán jól fogja játszani a szerepét, ez már az előzetesből kiderül. Nem csak ez, hanem, hogy egy igazán jó filmre számíthatunk. Ráadásul az sem utolsó szempont, hogy a történetet itt nálunk, Magyarországon, ezen belül Budapesten, a dégi Festetics-kastélyban, illetve a dunaújvárosi Fabó Éva Sportuszodában forgatták. Sokat nem tudok írni a filmről, az előzetest nézzétek meg és döntsétek el Ti, hogy érdekes vagy sem. Na?

Megjelenés: Március 1.
Az előzetes:

Sherlock Gnomes
Mondtam már mennyire imádtam a Gnómeó és Júlia című filmet. Nem? Na majd ha megnéztem ezt, hiszen ez a következő része, mindenképp fogok írni egy kis ajánlót róla. A mese kerti törpékről szól és az ő makulátlan életükről. Nem szeretnék semmit elárulni, higgyétek el, ha megnézitek, garantáltan jól fogtok szórakozni. Mi is azt hittük párommal, hogy valami nagy őrültség és hülyeség az egész.. de nem. Mi nagyon szerettük és ezt is szeretni fogjuk. Remélem. Ti adtok neki egy esélyt?

Megjelenés: március 22.
Az előzetes:

Szellemek háza
Természetesen a horror film ki sem maradhat egyetlen listámból sem. Így most is hoztam egyet. A Szellemek háza igazán kecsegtető előzetessel lepett meg minket és a sztorija sem egy a szokásos. Egy hét emeletes ház, tele szobával, szinte már – már labirintusnak is nevezik.. várjunk csak, hisz az is. Egy labirintus, 500 szobával, amiben egy – egy gonosz lélek, szellem, fúria, bestia, démon és még sorolhatnám, hogy mi lakozik. Vajon mire számíthatunk ettől a filmtől? Ráadásul elvileg ez egy megtörtént dolog, ami sok filmnél beigazolódott már, hogy hazugság. Szóval.. ki várja még rajtam kívül?

Megjelenés: Március 15
Az előzetes:

Ennyi lett volna a mai bejegyzés. Kíváncsi vagyok, hogy az elkövetkező két hónapban, még milyen filmekre számíthatunk. Ha nektek van valami újdonságotok osszátok meg velem. Kíváncsi vagyok arra is, hogy ezek közül a filmek közül, Ti melyiket fogjátok mindenképpen megnézni. Várom a kommenteket.
Puszi,

Ninaa

FILMAJÁNLÓ | Bíborhegy

A Bíborhegy a dráma és a thriller keveréke. Vannak benne rémisztő jelenetek (egyszer ijedtem meg), de vannak benne szomorú és végzetes balesetek. Az egész történet talán az 1850 – es években játszódik, régimódi stílusú. Nem igazán arra számítottam, amit kaptam. Azt hittem jóval kidolgozottabb és jobb lesz. Erre kaptam egy közepes kategóriájú drámát, némi rémisztő jelenettel.


A történetről röviden:

Egy családi tragédiát követően az ambiciózus írónő hányódik a gyerekkori barátja iránt érzett szerelem és egy rejtélyes idegen csábítása között. A múltja szellemei elől menekülve kiköt egy házban, amely lélegzik, vérzik és emlékezik.

A szereplőkkel nem volt gond, a testvérpár a maga sötét múltjával és sötét titkokkal tényleg elég ijesztőek voltak. A jómódú Edith pedig gyönyörű volt és naív. Amint Thomas meglátta, beleszeretett, de ezt a lány apja ellenezte. Amint az öreg elhunyt, egybekeltek. Aztán kezdődött minden. A két “szerelmes” összeházasodott és a fiú házába költöztek. Azonban a ház nem olyan volt, amilyenre Edith számított. Rideg, hideg, nyitott és messze volt az emberektől. Ez volt a bíborhegy. Amitől a rég elhunyt édesanyja szelleme védte. Mégis ott kötött ki és szépen ki is használták. Ám azt nem mondom el, hogy hogyan.

Mia Wasikowska színésznőt még életembe nem láttam (hazudok, Alice volt az Alice csodaországban című filbmben, de nem igazán emlékeztem rá), viszont egy gyönyörű lány és remekül játszotta Edith szerepét. A férfi karakterét Tom Hiddleston alakította, aki a Bosszúállókban és a Thorban is szerepelt. Biztos ismerős sokatok számára. Thomas nővérét, aki a hidegvérű nőszemélyt alakította Jessica Chastain volt, és talán a MAMA című horrorfilmből ismerhetjük sokan. A színészekkel tényleg nem volt gondom. Nagyon jó választás volt.

Viszont a film számomra nem azt hozta, amire vágytam. A drámáért nem vagyok oda és a rémisztő jelenetekkel sem lett jobb. Az előzetest sokkal jobbnak találtam a filmnél. Ez gondolom sosem jelent jót és így érthető, hogy nem is ajánlanám.

Viszont, ha mégis megnézitek, vagy már láttátok akkor mindenképpen írjátok meg a véleményeteket. Kíváncsi vagyok, nektek mennyire tetszett.

VÉLEMÉNY | Gossip Girl

Sziasztok! A Gossip Girlt úgy kezdtem el nézni, hogy nem fűztem hozzá sok reményt.Sosem érdekelt, talán csak azért kezdtem bele, mert egyszer egy cikkben olvastam, hogy a Pretty Little Liarshoz hasonló. Mekkora hazugság! Vagyis nekem egyáltalán nem hasonlított a két sorozat, valószínűleg annyiban, hogy a GG – ben is van egy személy, aki megkeseríti az emberek életét, de egy blogon, és mindenki ismeri, hogy ki írja, mármint csak tudják, hogy ő Pletykacica. Na mindegy, szóval nekem max ennyiben hasonlított a két sorozat. Most pedig a Gossip Girl – ről naaagyon röviden:

Azaz A pletykafészek. Néhány dúsgazdag gimnazista életét követhetjük nyomon, akik elit iskolába járnak, elit helyen laknak és mindent megtehetnek, amit csak akarnak. Ők az Upper East Side lakosai. Azonban, hogy ne legyen ilyen egyszerű a történet, egy úgynevezett "pletykacica" a blogjaiban teszi közzé ezeknek a tinédzsereknek mindenféle szaftos titkát.

“VÉLEMÉNY | Gossip Girl” bővebben